Musical az elvonóból

2019. június 10. 14:40 - Tisza Viola

Rocketman-kritika

Mi lesz egy szeretethiányos kövérkés kisfiúból, aki folyton meg akar felelni és akit nem ölelnek eleget a szülei? Popsztár, hát persze. A Rocketman nemcsak egy önvallomás, hanem egy valódi leszámolás a múlt árnyaival. Megbocsátás mindenkinek és legeslegelsősorban annak, akinek az ember legnehezebben tud: saját magának. Spoileres írás következik.

rocketman.jpg

Hogy ne legyenek kétségeink a film őszinteségével kapcsolatban, a történet in medias res egy elvonókúrán indít, ahol Elton a csoportnak meséli el életét. Teszi ezt kendőzetlenül, felvállalva összes belső bánatát, vívódását és vágyódását éppúgy, mint a csillogást, a sikert és annak árát is. Ahogyan a történet halad, Elton úgy vetkőzi le a külsőségeket lelkileg és külsőségekben egyaránt. A film érdekessége, hogy nem csak illusztrációként használja a főszereplő ismert nótáit, dramaturgiailag is fontos szerepet töltenek be a zenék, műfajilag tehát musical. Persze mint minden musicalben, a szereplők itt is indokolatlanul fakadnak dalra váratlan helyzetekben, de ebben a filmben valahogy mégis helyén érezzük, hogy Elton zenéi töltsék meg élete meséjét. Mintha plusz érzelmi töltést kapnának híres dalai, ahogy egy-egy fontos eseményhez köthetően csendülnek fel különböző szereplők szájából.

Megismerjük a családi hátterét, kezdve a szerető nagymamájától a nemtörődöm édesanyján keresztül szigorú apjáig, akinek szeretetéért folyamatosan harcol. Ebből a környezetből csöppen a művészi világba, miután hároméves korában már megmutatkozik zenei tehetsége. A történet nem fedi el a siker okozta csapdákat, a rossz választásokat a szerelmi életben és az üzletben, a hatalmas bulikat, a drog- és alkoholfüggőséget és az öngyilkossági kísérletet sem. Mindamellett nem viszi túlzásba ezek bemutatását. Nem naturális, sokkal inkább teátrális, de ügyesen lavíroz, nem billen át sem negédesbe, sem ízléstelenbe.

Ha némi párhuzamot érzünk a nemrég futott Bohémrapszódia című filmmel, az sem a véletlen műve, hiszen Dexter Fletcher rendező mindkettőnél bábáskodott: az elsőnél persze csak beugrott, miután zaklatási ügyei miatt Bryan Singert szélnek eresztették. Az igazi stílusát azonban itt csillogtathatta meg a Rocketmanben, ahol szerencsére szabad kezet kapott. A két film és a két popsztár Freddy Mercury és Elton John élete sok helyen alakul hasonlóan... Mindketten született tehetségek, mindketten küszködtek megfelelési kényszerrel, és persze mindketten megkapták a zsenikre oly szívesen ráakaszkodó, érzelmi manipulátor vérszívót is. Viszont bár a Mercury-filmet is imádtam, mert sok korhű képet villantott fel, zseniális volt a rendezése és jó volt úgy hallani a Queen-dalokat, mintha először hangoznának fel, de azt akkor is érezni lehetett rajta, hogy bizonyos dolgokat szívesen hallgat el... mintha a zenésztársak kollektív emlékezetkiesésben szenvedtek volna a hetvenes-nyolcvanas évek orgiáit illetően.

rocketman_cover.jpg

"Felejtsd el a múltat. Töröld el, ha muszáj. Így válhatsz azzá, akivé válnod kell."

Valami hasonlót javasol a filmbeli Eltonnak a menedzsere, bár ez az idézet éppenséggel Kylo Ren szájából hangzott el az Utolsó Jedikben. Csakhogy a Rocketman azt bizonyítja, hogy az igazi Elton ezen továbblépett: rájött, hogy a múltat nem eltörölni kell, hanem elfogadni. És ez hatalmas különbség.

Szerencsére még életében megkapta azt a lehetőséget, hogy őszintén valljon az életével kapcsolatban, és úgy tűnik ragaszkodott is hozzá. Ehhez pedig egy olyan remek színészt kapott segítségül, mint Taron Egerton (Kingsman 2., Eddie, a sas), aki éppolyan méltósággal viseli a színes kakadujelmezt és egyéb színpadi rikító ruhákat, mint maga Elton. De amikor hozzá felvillantja még félszeg, kedves mosolyát is, miközben saját hangján énekli az eredeti dalokat, nos, abban a pillanatban valami komoly átlényegülésnek lehetünk tanúi. Elton is így érezhetett vele kapcsolatban, mert boldogan lépett fel azóta egy színpadon több helyen is fiatal alteregójával.

A színészek közül ki kell emelnem Elton John zenésztársát és szövegíróját, Bernie Taupint alakító Jamie Bellt, aki remekül hozza a megértő barátot, olykor egészen finom arcmozdulatokkal reagálva a helyzetekre. Pedig az ember azt gondolná, ebben a szerepben sincs több, mint a kicsit felszínesen egy-egy tulajdonságra kihegyezett anya (Bryce Dallas Howard) és apa (Steven Mackintosh) szerepében. De talán nem a karakterek felszínesek, csupán ezek Elton emlékei róluk. Ahogyan például a menedzseréről erősen ambivalens képei vannak, ami szintén elég jól átjön a figurából Richard Madden alakításában. Érdekesség, hogy a filmből Oroszországban kivágták közös ágyjelenetüket, nyilvánvalóan csak a meleg szál miatt, hiszen egyébiránt nem felkavaróbb a jelenet, mint bármelyik film hálószobasztorija.

Aki a moziba beül, készüljön egy különleges képi világú alkotásra, amely néhol egészen a szürrealitás határát súrolja, amikor például megállítja a pillanatot a színpadi előadásnál, illetve a rakétás vagy a medencei látomásos jelenetnél. A táncos, koreografált részek pedig egyenesen a régi hollywoodi musicalfilmeket idézik.

Szóval a Rocketman tulajdonképpen olyan, mint maga Elton John: színes, kirívó, furcsa, de ugyanakkor kedves és szerethető is.

Médiazabálók.hu // a filmre a Paramount Channel hívott meg minket

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mediazabalok.blog.hu/api/trackback/id/tr8314887316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása